A 2015.-2016.-os szezont a megyei I osztályban folytatjuk
Elnöki beszámoló a megyei I. osztálybeli szereplésről
A magasabb osztály magasabb követelményekkel is jár a labdarúgóktól. Tisztában van ezzel a vezetőség és a játékosok is. A felnőtt keretben szisztematikusan próbáltuk megerősíteni minden csapatrészünket.
Többnyire agilis fiatalokat igazoltunk, akik segíteni tudják a csapatot, és képesek lehetnek felvenni a versenyt magasabb szinten is. Elnöki praxisom alatt még nem láttam annyit dolgozni a fiúkat, mint ezen a nyáron. Brlázs István Gábor irányításával intenzív munka folyik, ami bizakodással tölt el bennünket.
Az ifjú támadó, Krajcs Gábor és a képzett védő, Zsilinszki Máté az Előre U21-es alakulatából érkezett, a két középpályás Papp Dávid, valamint Petri Csaba legutóbb Jaminában rúgta a bőrt, míg a rutinos bekk, Pálinkás Roland Gyarmatról tette át a székhelyét. Az átigazolási szezon utolsó napján két kapus is csatlakozott az állományhoz. A fiatal Kun Tamás az Újkígyós hálóját őrizte, a sok nagy csatát megélt Vári Attila Miksa pedig újrakezdte a játékot.
Kettejükre azért is volt nagy szükség, mert Ökrös Róbert még nem épült fel súlyos sérüléséből, Mezger Csaba külföldön vállalt munkát, Takács Máté pedig az utolsó napon csomagolt össze Csikós Sándorral együtt, és félév után visszatért Békésre. Rajtuk kívül nem láthatják a nézők az NB III-as Termál FC-hez szerződött Pilán Richárdot, az Okányba távozó Varga Tamást, valamint a játékkal felhagyó Fazekas Józsefet és Kincses Gábort sem.
A Fradi utánpótlás szakmai stábjához kerülő Horváth Pétert váltó Brlázs István Gábor heti négy edzést vezényel a társaságnak, a programot pedig tesztmeccsek teszik teljessé. A tréner korábban Csabacsűdön már bizonyította rátermettségét és hozzáértését, amiben a vésztői szurkolók is bíznak.
Az elnökség is pozitívan látja munkásságát, ennek megfelelően elég magasra helyezte a képzeletbeli lécet. Szeretnénk élni a váratlan lehetőséggel, és hagyományainkhoz hűen szerepelve, tartós bérletet váltani ebben az osztályban.
Elképzeléseink szerint nem a kiesés elkerülés lesz a célunk, hanem a középmezőny elérése.